MENÜ

 

A 2010-es országgyűlési választásra a Jobbik mutatja be elsőként a programját, melyet a párt mai kampánykezdetével hoz nyilvánosságra. Már a dokumentum címe – Radikális változás – is utal arra a személetmódra, a gyökeres változás szükségességére, amivel a párt eddig is hozzáállt a mai, súlyos társadalmi problémákhoz, és címéhez hűen számos eddig tabunak számító témával foglalkozik, illetve ad választ a felvetett kérdésekre. A program minden szakterületen számba veszi az elmúlt 20 év hibáit, mulasztásait, és felvázolja a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapelveit, megoldási javaslatait a szebb jövő érdekében. A szakanyagba beépültek a 2006-os választási, a 2007-es Bethlen Gábor és a 2009-es európai parlamenti választási program főbb elemei is. Az elmúlt hónapokban 22 kabinetben több száz szakember dolgozott a programon és az ahhoz tartozó háttéranyagok kidolgozásán. Az így elkészült tervet – az Alapszabály szerint – az Országos Választmány fogadta el. A program bevezető köszöntőjét Morvai Krisztina államfőjelölt, előszavát Vona Gábor kormányfőjelölt írta. A Jobbik anyagi szűkössége miatt egyelőre csak húsze zer példányban kinyomtatott, apró betűvel 88 A4-es oldalra tömörített program letölthető (majd házilag is kinyomtatható, fénymásolható) ide kattintva: http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf (Amennyiben nem rendelkezik a dokumentum olvasásához szükséges Adobe Acrobat Reader programmal, innen ingyenesen letöltheti: http://get.adobe.com/reader/)

 

Hírek

  • Parkolási amnesztiát hirdetne a Jobbik
    2010-09-03 10:36:33

    Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje megteremtené a már kiszabott, de be nem fizetett parkolási bírságok elengedésének jogi feltételeit Budapesten. A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: ha megválasztják, azon lesz, hogy a folyamatban lévő parkolási ügyeket leállítsák.

  • A jobbikos képviselők a legaktívabbak a parlamentben
    2010-09-03 10:33:54

    A legtöbbet felszólaló képviselők listáját elsősorban a jobbikos képviselők vezetik. Gaudi-Nagy Tamás beszélt a legtöbbet az Országgyűlésben, szintén ő szólalt fel a legtöbbször az új parlamenti ciklus első ülésszakán. A jobbikos képviselő 102 alkalom 8 óra 57 percben beszélt. A felszólalások számát tekintve 91-gyel követi őt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, majd 58-cal Novák Előd és 57-tel Volner János jobbikos képviselő.

Asztali nézet